2005                                                                                       ASU023

Roskó Gábor: Sugár Gyula rajzaihoz

Az élet elviselése emészti fel energiánk jelentős részét. Menthetetlenül szomorúak vagyunk, néha a távolságtartás segít a túlélésben.

Az irónia elfogy, az anyag átalakul. Az anyag, ami nélkül mi sem létezünk. Hosszú idő kellett ahhoz, hogy ezt elfogadjam. Harcolunk a világgal, a világ dolgaival. A Teremtett a Létezővel, ahogy Isten harcol az általa teremtett emberrel. Vágyik a teremtés aktusára, de a megvalósulástól való félelem, majd az elkészülés utáni rettenet taszítja alkotóját.

A csinálás uralkodik a férfielmén. A szerszám nem csak eszköz, de a menekülés nagyszerű útja is. A szerszámok, gépek, autók szövevényes birodalma: mintha léteznénk, mintha léteznének. A kozmoszhoz fűződő törékeny viszonyunkat fém protézisekkel pótoljuk. Mi vagyunk a Borg, aki űrszemétből épít mesterséges bolygót.

A valóságra ébredni azonban halálos élmény. Ezért inkább az utolsó pillanatig játszunk. Figyelmünket eltereli egy fúrógép hangja, vagy a szelepek finom duruzsolása. Gyűjteményünk építménye optikai csalódásokhoz vezet. Kezeljük szerényen az élethez való viszonyunkat, mert úgy tűnik fel, maga a viszony az egyetlen felfogható, az egyetlen létező. Vegyük tehát komolyan a újságok fényképeit, ne riadjunk vissza attól, hogy összegyűjtsük őket. Az élet oly sűrítménye jön így létre, ami egyébként nehezen elképzelhető. Óvjuk tehát e gyűjteményt, vagy tépjük össze és dobjuk ki az ablakon. Amit láttunk, úgysem felejthetjük el. A képek lenyomatai akár a páfrányok az olajpalán.

Azonban erős szél támad, és elfújja az összes papírt, és kapkodunk utána, de kezeink levegőt markolnak. Nem segít a ragasztó és a rajzszeg sem. Létünk megfoghatatlanná válik, még csak azt sem tudjuk, miért. Miért volt eddig jó?

Józan eszünk felülemelkedik az efféle sötét gondolatokon. Megkérjük a földszinten lakókat, ugyan segítsenek összeszedni, amit még lehet.